majdnem minden ami ReTRo

ReGamEx - 7. Retro video- és kvarcjáték kiállítás - CSOKI

2015/03/30. - írta: Сергей

Na kérem, a 2015-ös mentrend mondhatni a szokásos... kevés idő mellett, kevés cikk várható, de nem kell feladni a reményt, még mindig retrózom (aktívan javítok hardvert), igyekszem írni is erről! Érdemes követni a Retro Tauta facebook csoportot, az egy kicsit nagyobb interaktivitást nyújt, mint ez a blog. Viszont retro rendezvényben nincs hiány, idén legalább kilencet számoltam össze, amire érdemes lesz kilátogatni! Ha hozzá számolom, hogy "szezonban" minden pénteken CSOKI Mikroklub is van, akkor azt gondolom, hogy a retro fanatikusoknak továbbra sem kell unatkozniuk. Igyekszem minél több rendezvényre kijutni és írni róla pár gondolatot. A sort a ReGamEx - 7. Retro video- és kvarcjáték kiállítás nyitotta meg 2015. március 28 - 29-én és ismét a szombati főnapra mentem ki.

Ezt már többször mondtam, hogy továbbra is ez a legjobb és legnagyobb tematikus kiállítás és party egyben, ami kis hazánkban elérhető. Hiányoltam egy kis chip tune zenét és milyen jó lenne, ha retro zsibvásárral is egybe lehetne kötni ezt a remek partyot! :-) Szóval ismételt köszönet a szervezőknek (Sakman, Adsr), hogy időről időre fáradoznak ezzel a rendezvénnyel! 
A party hangulata mozgóképen:

 

Minden alkalommal van valami újdonság, kiállítási darabokban újdonság volt az Aircomp 16 névre hallgató gyári állapotú ritkaság és a Computer Labor játék. Örömmel fedeztem fel a hackerspace sarkot, volt egy egyedi megvalósítású Snake jaták, amihez képteleség volt odaférni. :-)

Most is mint minden évben, rendeztünk privát dumapartyot és volt privát bütykölés is, elsősorban C=64 trackballokat és maszek kivitelű joystickokat buzeráltunk, de sokat piszkáltuk a galéria első képeként szereplő AMIGA 4000D + Cyberstorm MK3 68060-at is. Szóval ismét remek volt ez az összeröffenés, a következőre is feltétlen elmegyek. Végre vittem magammal értékelhető fényképezőgépet, úgyhogy jöjjön egy kis ízelítő a kiállítás anyagából és a hangulatról.

 

Szólj hozzá!

"Patkány" javítási kísérlet

2015/01/18. - írta: Сергей

... mostanában nem igazán volt ihletem (időm) új posztokat írni Retro témában, megelégedtem egy-egy rövid fácsé bejegyzéssel. Nagyjából 2015-ben is hasonló aktivitás várható, ha jut rá idő és energia, akkor egy-egy cikket írok. Az okokról mindjárt bővebben, de most jöjjön egy rögtönzött összefoglaló 2014 évről. Legnagyobb dobásnak azt tartom, hogy március környékén megszületett az Enterprise SD Adapter első változata! Októbertől pedig a végleges Prémium változat is elkészült. A szoftver része ugyan még nem tökéletes (német BASIC billentyűzet kiosztás, FAT16 kompatibilitás hiányzik), de azt gondolom, hogy ez a hardverkiegészítő illő születésnapi ajándék volt a 8-bites masina harmincadik (igen 30.) születésnapjára (1984 novemberében jelent meg az Enterprise 64)! Szintén nagy dobás, hogy Prodatron jóvoltából december végén már próbálható volt Enterprise 128-on (pontosabban Enterprise 1088-on, mert szeret +1Mb társaságában működni) a SymbOS multitáska operációs rendszer teszt állapotú portja! Ez szintén az SD adapterrel gördül (természetesen floppy meghajtóval is megy).
Hogy mik a tervek 2015-re? Vissza szeretnék kanyarodni a 32/16bites AMIGA-khoz, ebben a témakörben szeretné(n)k végre használható hardvereket összehozni! Ha az ég is úgy akarja, akkor az új hardver kiegészítők idén már hozzáférhetőek lesznek! Természetesen 8-bites témában is vannak még ötleteim bőven, nem csak Z80 alapú gépekkel kapcsolatban, de egyenlőre nem lőném le a poént! Szóval a kevés poszt okai egyszerűek. Tavaly a kétszeri hardver rilíz (vasárú megjelenés) meglehetősen sok időmet vette igénybe. Meglehetősen rutintalan voltam a témában, ilyenkor mindent kétszer annyi időbe kerül elintézni, mint ami indokolt lenne. Idén még több hardver rilíz van tervben, de majd meglátom hogy fogok állni idővel ...  

Térjünk vissza a címben megjelölt témához. A SymbOS tesztelése kapcsán merült fel bennem az igény, hogy valamilyen egér megoldás segítségével mozgassam az egérmutatót. Billentyűzetről és belső joystickkal eléggé nehézkes ez a művelet, de szinte tökéletes eredményt adott egy külső joystick használata. Megint a megalománia ugyebár... Mint az az előzményekből kiderült, az Enterprise egerem (ismertebb nevén patkányom) gumi alkatrészei az enyészeté lettek... Mi lehetne a megoldás? :-P A fő probléma a szabványtól teljesen eltérő gumi golyó pótlása volt. Nem fogjátok elhinni, hogy hol találtam megfelelő méretű műanyag golyót!? Igen, az utolsó képen látható félig áttetsző és méretben tökéletes golyót egy üres női hónaljstift szétszedésével nyertem! Több hibája is van, az egyik hogy belül üres, ezért csekély a súlya. Ez azért érdekes, mert az Enterprise egér golyófészke belül három fém golyóval tartaná pozícióban a golyót, továbbá két ormótlan potméteren lévő görgőt egy-egy gyenge rugó húzna az oldalára. Ezekre a tengelyekre kéne átvinni az elmozdulást, a nehezebb golyóval anno könnyebb volt ezt megvalósítani. A másik hibája, hogy a golyó felülete sima (pedig szép lenne, egy smirglis hónaljstift is), így a hőre lágyuló zsugorcsövekből rögtönzött két gumigörgő megcsúszik a golyó felületén. Azt hiszem az autóalkatrész bolt felé veszem az irányt és megpróbálok szerezni valami jó vastag falú erős anyagú gumicsövet (IFA fékcső? nyugi csak hülyéskedek, fogalmam sincs, hogy melyik lenne jó) és azzal fogok újra próbálkozni. Amúgy az eredmény nem volt olyan vészesen rossz, szóval a helyzet nem reménytelen egér (patkány) ügyben. :)        

1 komment

6. Retro video- és kvarcjáték kiállítás - CSOKI

2014/11/01. - írta: Сергей

logo.jpg

Most ősszel is volt a CSOKI-ban (Csokonai Művelődési Központ Budapest, Eötvös utca 64) retro video- és kvarcjáték kiállítás! Akit érdekel a retro, ezt a rendezvényt tényleg kár kihagynia! :-) A "felhozatal" (kiállítási tárgyak) Adsr, Sakman és Leonsio gyűjteményének legbecsesebb darabjai voltak. Ez így egyben szerintem a legjobb átfogó kiállítás a témában, amit eddig láttam.Köszönet a szervezőknek, hogy időről időre fáradoznak ezzel a rendezvénnyel!
Átgondoltam a dolgokat, erre a kiállításra tulajdonképpen pihenni megyek ki. Megnyugtat a tudat (pontosabban a látvány), hogy nem csek én vagyok szerelmes ebbe a témába és valószínűleg nem csak az én polcaim vannak zsúfolásig különböző retro kütyükkel! :-) Szétnéztem a megújult CSOKI művházban, beültem a büfébe olvasni, amíg vártam a rántott sajtomat, a hely majdnem új, de a hozzá kapcsolódó érzés szerencsére a régi (mondhatni retro, a 90-es években jártam itt először). Beszélgettem egy pár retroval foglalkozó ismerőssel, akikkel ritkán találkozunk, kicsit fotóztam. Apropó :-) nyertem a belépőjegyemmel a tombolán egy pólót és két kitűzőt. :-) Óriási! :-)
*

Külön köszönet illeti Károlyt, is aki elhozta magával az orosz Spectrum klónjait egy nagy kartondobozban. Soha nem látott, igazi kuriózum gépek! Ezek nem képezték a kiállítás szerves részét, így azon melegében rendeztünk is egy privát kipakolást az udvaron egy sörpadra. Kihasználva a lehetőséget, hogy éppen nem volt ott, gyorsan bele is néztünk az egyik orosz csodába. ;-) Meglepve tapasztaltam, hogy nincs benne egytokos ULA? Azt úgy tűnik az oroszoknak nem volt affinitásuk egy az egyben lekoppintani. Ahogy a gép elnagyolt felépítését elnézem (a Z80 CPU, az EPROM, a 16db memória IC, a 3db cím dekóder IC nagyjából felismerhető) itt az ULA-t valószínűleg 19db TTL logikai IC-ből és néhány RC tagból álló kapcsolás reprezentálja. Sajnáltam, hogy nem sikerült működés közben is kipróbálni ezt a csoda szerkezetet! 

Szólj hozzá!

ENTERPRISE 128 SD Adapter - Prémium változat és EXDOS 1.4

2014/10/31. - írta: Сергей

Prémium kicsi.jpg

Az ENTERPRISE 128 SD adapter ötlete 2013 októberében született meg, és nagyjából fél év alatt realizálódott a fejlesztés prototípus szinten. Gondolom érthető, hogy ha az ember néhány működőd prototípus helyett számos működő példányt szeretne, akkor további nehézségeket is le kell küzdeni. Alkatrész beszerzés, NYÁK gyártás, összeszerelés, programozás, tesztelés, ezek a "fázisok", melyek újabb időveszteséget okoznak. Mint arra már többször kitértem, a REV 1.0-ás változat kialakításakor az egyszerűség és az alacsony ár volt az elsődleges szempont! Viszont a felhasználók általános visszajelzése az volt, hogy ragaszkodjunk az eredeti BASIC kártya méretéhez és alakjához! A Prémium kártya tervezésekor az elsődleges az volt, hogy az ENTERPRISE 128 SD adapter kártya elférjen az eredeti műanyag kártyatokban. Intenzív adatcserére (tehát az SD kártyák cserélgetésére) valószínűleg nem lesz szükség. Tehát a késznek gondolt fejlesztés nyáron újra a hardver tervezési szakaszba került, tejesen új NYÁK tervet kellett készíteni az új szériához. Mint a mellékelt képgaléria mutatja, az új változat is elkészült! Ezzel a hardver fejlesztési munkának most már másodszor is a végére értünk, mozgalmas egy év volt! :-)

Ezzel párhuzamosan tovább folytatódott (és folytatódik) a flash IC szoftveres tartalmának csiszolása, ami ZoZoSoft munkáját dicséri! Jelenleg elérhető a majdnem végleges EXDOS 1.4 ROM és a hozzá tartozó frissítő program.
Az új szoftver jellemzőit ismertetem pár mondatban. Egyszerű felhasználók számára fontos, hogy már működik az EXDOS.INI az F meghajtóról (egész hasonló, mint a PC DOS alatt az autoexec.bat). Arra az esetre, ha valakinek valami egészen működésképtelent sikerülne írnia ebbe az állományba, a Bal SHIFT lenyomásával át tudja ugorni a végrehajtását. Tehát nyomja le a Bal SHIFT-et, miközben gombot nyom az ENTERPRISE bejelentkező feliratnál.
EP64 tulajok számára érdekes lehet, hogy kerülő megoldással a START fájl funkció (gyári bug az EXOS 2.0-ban volt, amit 2.1-re javítottak) működik. A különböző EXDOS verziókból bekerült minden parancs az elérhető utasításkészletbe, ezek közül főleg az ATTR és az ASSIGN lehet az érdekes.
A gyorsteszt mellé bekerült a HSoft-féle FILE bővítésnek egy továbbfejlesztett verziója! A videóban bemutatom, ahogy egy kezdetleges fájlkezelőként működik. Mókásnak tűnhet az egyszerűsége, de már ez is jelentős könnyítés lesz a kézzel bepötyögött EXDOS parancsokhoz képest.
A megfelelő betűket leütve (pl. egy SD kártya esetén F,G,H,I,J,K) lehet meghajtót kiválasztani, a "." (pont billentyű) segítségével egy könyvtárral léphetünk felfelé, "\ " (per billentyű, német klaviatúrán oda-vissza kacsacsőr <>) pedig a gyökér könyvtárba léptet vissza. Természetesen a belső joystickkal mozgatjuk a kiválasztó csíkot és program betöltéshez az ENTER billentyűt kell lenyomni.

Az új ROM állományt a használati útmutató flash memória IC tartalmának felülírása résznek megfelelően lehet elvégezni. Többször teszteltük, nem lehet elrontani a szoftver frissítést! :-)

1 komment

Commodore 1581 floppy drive - javítás

2014/08/09. - írta: Сергей

... nagy általánosságban hibás floppy meghajtókkal nem szoktam foglalkozni Az időt el lehetne velük tölteni, de a javítási kísérlet végeredménye meglehetősen kétséges, egyszerűbb kicserélni őket. Viszont a Commodore hajlékony lemezes meghajtók kivételt képeznek. Az olcsóbb C= gépek (néhány kivétel persze van) nem tartalmaznak floppy vezérlő elektronikát, ezért ezeket a funkciókat ellátó áramköröket magában a meghajtóban (1541, 1571, 1581) találjuk. Anno már futottam egy kört a C=128D és C=128DCR gépekbe épített 1571-es floppy meghatókkal, csak arról nem született külön poszt. Ez a 1581-es jelű 3,5"-os hajlékony lemezes meghajtó azért került most terítékre, mert ritka darabnak tartom. Legalább is eddig nem sok működő példánnyal találkoztam. Ugye anno a kiloByte-ok korszakában éltünk, talán el tudjuk ma is képzelni, hogy ha a 1541-es jelű meghajtó egy oldalon 170kB-ot tudott tárolni, akkor ez az eszköz a 800kB-jával (800 kB, az már majdnem 1 megaByte!) igazán komoly háttértárnak számíthatott. A képeken látható példány kissé viharvert, félig működő állapotú.

kis  Commodore 1581 meghajtó.jpg

Az eleje és a hátulja is valamilyen erőhatásnak volt kitéve (kidobták?). Először darabjaira szedtem... Rá pillantva az alaplapra azt láthatjuk, hogy saját órajellel működő processzort, CIA chipet, memóriát, saját szoftvert és egy ismert floppy vezérlő IC-t (WD1772) is tartalmaz. Így már érthető, hogy miért működik "önállóan". Az alaplap általános állapota jónak volt mondható, a bekapcsoló gombot érte erőhatás (kissé elhajlott). Tüzetesebben átnézve a floppy drive táp csatlakozója és a bekapcsoló gomb forrasztásai voltak elrepedve, ez okozhatott nehezen azonosítható kontakthibát.

1581 alaplap felirattal kicsi.jpg

A sikeres javításhoz tudnom kéne, hogy hogyan viselkedik egy jól működő Commodore floppy (a felsorolt típusok közül bármelyik jó lesz, a működési elvüket azonosnak valószínűsítem). Bekapcsolás után öntesztet hajt végre, ez eddig biztos és azt is megnézi, hogy van e benne lemez. Ha előzőleg csatlakoztattuk soros porton keresztül és bekapcsoljuk a gépet is, akkor a lemezhez fordulás műveletet ismételten elvégzi. Sajnos a visszajelző LED-ek, vagy a fejmozgás nézegetése nem elég a működés ellenőrzéséhez, le is kell tesztelni a meghajtót (írás, olvasás és formázás funkciókkal).
Említettem, hogy anno nekem otthoni használatra kimaradtak a Commodore gépek. Így nincs C= programokkal telezsúfolt floppy lemezem, amit betennék valamelyik meghajtóba és kipróbálnám. Úgyhogy először is szerettem volna lemezt formázni valamilyen meghajtóval. Ez a 1581 nem működött megfelelően, maradt a 1541-II, az volt még kéznél. Mondjuk az Enterprise 128, vagy egy retro PC esetében ez a "FORMAT A:" parancs kiadásával végrehajtható. De mi a helyzet a Commodore gépek esetében? Az utánaolvasás csak részeredményt hozott, végül a facebook csoportunkon belüli konzultáció után meglett a megoldás, íme:
OPEN 15,8,15
PRINT#15,"NEW0:LEMEZNÉV,ID"
CLOSE 15
A teszt szempontjából a PRINT#15 parancs az érdekes. Amikor ezt kiadja az ember, akkor kezd el a meghajtó (a géptől függetlenül, hiszen nem veszi el a vezérlést, mint más gépek esetében) lemezt formázni. A parancsban az ID azonosító megadása ajánlott (esetünkben ez az 1-es, mivel nincs több eszköz a gépre fűzve). Ha nem adunk meg ID-t, akkor is lesz fejmozgás (tehát a működés figyelésére tulajdonképpen alkalmas), de csak (idézem) "soft-format" fog történni, ami üres formázatlan lemez esetében fájl olvasási hibát jelez. Amikor végre sikerült a 1541-II-es meghajtóval lemezt formáznom, majd egy pár soros BASIC programot kimentenem és vissza olvasnom, akkor ugyan ezt kipróbáltam a 1581-en is. Elég hamar kiderült, hogy a vezérlő panel tökéletesen működik, a drive rész motorja forog, de a fej nem mozog. Teac FD235-HF jelű floppy meghajtó volt benne, na ez sem gyári, nem gomb kompatibilis (a service manual Chinon F-354 B-t ír, ami nagyjából az AMIGA 500-ban rendszeresített belső floppynak felel meg). Némi keresgélés és próbálkozás után az ötödik AMIGA meghajtó volt megfelelő a 1581-eshez. Sikerült egy DS DD lemezt leformáznom (ott figyel a 3160 szabad blokk), menteni rá és vissza olvasni róla. Sajnos a talált meghajtó nem gomb kompatibilis az eredeti műanyag dobozzal, úgyhogy egyenlőre még nem szereltem össze, de ettől függetlenül működik...
Folytatása következik, más típusú C= floppy dirveokkal is meg fogok ismerkedni közelebbről. :-)

3 komment
süti beállítások módosítása