majdnem minden ami ReTRo

Channel Z - kondenzátor csere

2013/01/30. - írta: Сергей

A blog facebook csoportjában az ATARI ST 1040 cikk folytatását és egy AMIGA 1200 fast ram kártya hack-et ígértem. Ahogy az lenni szokott, az élet felülírta a terveket. ;-) Egy érdekes videót kaptam, megnézése után tegnap késő esti bütykölés következett. Egy AMIGA 1200-as alaplapon cseréltem ki az összes kondenzátort, kevesebb mint egy óra alatt... Azaz harmad annyi időmbe sem telt ez a rendkívül kényes művelet, mint eddig. Az első cikket az ilyen irányú próbálkozások technikájáról az AMIGA MÁNIA Magazin 5-ös számába írtam. Aki elolvasta (vagy kipróbálta már) az tudja, hogy akár a 320 fokra melegített két páka együttes használata, akár a két forrszem felváltva melegítése nagyon körülményes meló, de a hőléggel történő levétel is komoly gyakorlatot igényel. Egy óvatlan mozdulat és kárt tettünk a lapban. Nézzük meg a videót, nagyon tanulságos:

Az itt bemutatott technikai fogás alapja a képen látható eszköz, tehát egy darab fogó. Ezzel megfogjuk az elöregedett kondenzátort (akár furatszerelt, akár smd kivitelű alkatrész) és addig tekergetjük óvatosan jobb-bal irányba, amíg a kezünkbe nem marad. Ez elsőre elég meredek ötletnek tűnik...

fogó.jpg

SMD alkatrész esetében az alumínium henger alatt található műanyag tálca (szoknya?) fogja jobb-bal irányú csavargatás hatására elnyírni a vékony (kézzel amúgy hamar eltörhető) lapos lábakat. Ha figyelünk és nem rángatjuk felfelé az SMD alkatrészt, akkor nem tépjük le a forrszemet. Furatszerelt alkatrésznél pedig az erőhatásra egyszerűen elengednek a kondenzátor palástok rögzítései. A kondenzátort gyakorlatilag lehúzzuk a két beforrasztott lábáról. Az alaplapot kevesebb mint tíz perc alatt hiba mentesen tudtam megszabadítani az elöregedett alkatrészektől! :-)

Az új alkatrészek visszaforrasztásának technikájáról annyit érdemes tudni, hogy a törött SMD lábakat 320 fok környéki pákával könnyedén le tudjuk tolni a forrszemről a lap károsítása nélkül. Ugye nem kell a komplett beforrasztott alkatrészt átmelegítenünk, tehát a művelet veszélytelen. Kiforrasztó szalaggal eltávolítjuk a maradék ónt, majd alkohollal (acetonnal, vagy kontaktsprayvel) áttöröljük az a részt, ahova forrasztani fogunk. Miért pont a kocka tantál kondenzátorra esett a választásom? A kérdés jogos, hiszen használhatnék furatszerelt változatú alu, furatszerelt tantál és SMD kerámia alkatrészt is. Őszintén szólva egy régi ócska, hibás Apple Mac szétszedésekor tapasztaltam, hogy az alaplapján egyetlen alumínium elektrolit kondenzátor sincs. Ha az Apple-nek ez anno működött, akkor az AMIGA is megérdemelhet pár majdnem örök életre szóló alkatrészt. ;-) Ezt követően az egyik forrszem végére (az új alkatrész méretét figyelembe véve) pöttyintettem egy ki ónt, majd egy csipesz segítségével elhelyeztem az új kondenzátort a lapon. Az ón pöttyöt felmelegítettem (szétterül) és az alkatrészt a csipesz segítségével a helyére toltam. A kelleténél picit nagyobb méretű alkatrésznél ezzel a technikával lehet csalni pár millimétert. Az eljárás attól működik, hogy az SMD tantál kondenzátor alján és oldalán is van beforrasztási lehetőség, tehát a méreten felüli alkatrész egyik felén alul, másik felén oldalt forrasztottam a laphoz. Adódik a kérdés, hogy akkor miért nem vettem kisebbeket, vagy mérethelyest? Azért mert itthon semmit sem lehet már kapni! Hiánygazdaság van... Nem vagyok hajlandó mindent külföldről megrendelni, annyit nem tudok és nem is akarok várni!

Az eredeti furatszerelt alkatrészekkel az a probléma, hogy az egyik lábuk földre van forrasztva. Az A1200 alaplap ezen részein akkora a hőveszteség kiforrasztáskor, hogy 350 fok alatt (sőt 370 - 400 fokon) sem mindig tudtam őket kiforrasztani. Este tizenegykor erre nekem nincs időm ;-) ahol gond volt, ott levágtam a lábakat csípőfogóval és a helyére pöttyintett óngombócra forrasztottam rá az új kondenzátor "L" alakban meghajtott és méretre levágott lábait. Ez a megoldás egyáltalán nem szép, viszont nem tettem tönkre a bejövő tápvonal nyomtatott áramköri lapját azzal, hogy kirángatom a galvanizált lukakból az előző alkatrészek felesleges lábait. A fotóalbumban meg lehet tekinteni a végeredményt. Folytatása következik, ugyanis a lap hibája eredetileg az, hogy nem működik az egér - joy X-Y elmozdulás, gondoltam egyet és a BUDGIE custom chip kivételével be fogom PLCC foglalatozni az egész lapot teszt célra...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szergitata.blog.hu/api/trackback/id/tr155054036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vinkoo 2014.12.13. 11:01:33

Üdv!

Elkövettem én is azt, hogy a régi smd elektrolit kondenzátorokat kicseréltem új smd tantál kondikra.
Mindegyik helyére ugyan olyan kapacitás és feszültség értékűt tettem, mint amilyen az elődje volt, de sajnos valami balul sült el. Sárgás színe van a képnek. Esetleg van valami ötlete, hogy mi lehet a hiba? Az 1000 uF-osok helyére került LOW ESR & IMP típus, mert csak ilyet sikerült beszereznem. Lehet, hogy ez a probléma?

Köszönettel:
vinkoo

Сергей · http://szergely.sfblogs.net/ 2014.12.13. 11:11:24

@vinkoo: Üdv! valószínűleg nem ez lesz a gond ... van pár alaplapom (A600, A1200) ahol sárga a kép. a kondicsere nem segített és kísérőjelenségként az U12 Sony videó chip környékén (illetve az ellenkező oldalon) egy-egy alkatrész extrém módon melegszik ...
nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mi a probléma oka :-) de hát az AMIGA nem egy könnyű műfaj ...

meg lehet próbálni a séma rajz alapján egy-egy tantál kondit visszacserélni alura, hátha kiderül valami.

üdv: SzörG

vinkoo 2014.12.13. 11:40:54

@Сергей: Eddig működött szépen az alaplap, csak egy-két elko-ból kezdett szivárogni a cucc és ezért gondoltam lecserélem őket tartósabb kondikra. Most ismét bekapcsoltam az alaplapot és érdekes módon jó a kép. Melegedést se nagyon tapasztalni a sony környékén. Még tesztelgetem egy darabig és ha rendetlenkedik akkor lehet kap ismét alu kondikat.

Köszönöm a választ!

Üdv
vinkoo

vinkoo 2014.12.13. 11:40:54

Mi a véleménye a kerámia kondikról? Ha azokat kapna az alaplap?

Сергей · http://szergely.sfblogs.net/ 2014.12.13. 11:47:50

@vinkoo: ha működött, akkor valami kontakthiba lesz, kb.

a tantál kondenzátorokról azért szoktam le, mert egyrészt pokoli drága, másrészt az egyik A4000-es alaplapomon bekapcsoláskor elégett a tantál szűrőkondenzátor, mint a fáklya és rám hozta a frászt...
az alu egy kicsit jobban bírja a hirtelen túláramot és képes regenerálódni is.

kerámia kondenzátorból pedig nem kaptam itthon minden szükséges értéket, ebay-ről rendelni pedig nem volt kedvem. :-)
viszont az alaplapok belső táp vonalán használatosak.

egy hely viszont van az alaplapokon, ahol ellenjavallt a tantál és a kerámia, az a kimenő hang utolsó két szűrőkondenzátora (A1200-on C334 C324), kizárólag az aluval szól szépen. tantállal nagyon csipogó tompa hangja lett a gépnek ...
süti beállítások módosítása