majdnem minden ami ReTRo

Asteroids

2012/02/29. - írta: Сергей

...ma egy cikk fogadott az Index címlapján, hogy 50. éves a videójáték szóval 1962-es. :-) A cikk végén megemlítik, hogy ennek az első videogame-nek, a Spacewar!-nak átdolgozása az ATARI cég 1979-ben megjelentetett ASTEROIDS című játéka. Micsoda véletlen, hogy azt egyrészt pokoli rég óta ismerem, másrészt meg is van. :-) Úgyhogy most erre a kerek évfordulóra való tekintettel ismertetem a játékot (ezzel nem lesz nehéz dolgom, mivel nem túlzottan bonyolult)!

Egy háromszög alakú űrhajóban találjuk magunkat egy aszteroida mező kellős közepén, aminek szerencsére működnek a hajtóművei is, tehát forogni és manőverezésre is képesek vagyunk. A játék célja, hogy a különböző sebességgel különböző irányokba haladó meteorokat kilőjük (ha nem tesszük, mert ez is egy hozzáállás, akkor rövid úton elhalálozunk), amik a találat hatására egyre kisebb és kisebb darabokra esnek szét. Ha az adott pályán elfogynak a ködrabok, akkor egy újabb pályán találjuk magunkat. A játék amúgy nem is olyan könnyű, mint amilyennek első látásra tűnik, szóval lehet vele küzdeni. Az űrhajó nagy előnye még, hogy a játék téren belül akár térugrást is végre hajthatunk (lehet, hogy béna vagyok, de nem jöttem rá, hogy melyik gomb hatására történik ez meg. mivel sok választás nincs, gondolom tűz+mozgás lesz). A játék élmény egészen jó, még mai szemmel is, bár a grafika a villogó színes aszteroidákkal egy kicsit kopár, a "zenéje" pedig egyenesen szörnyű.
 


Végezetül lássuk a Classic Game Room játékról készült videóját :-) ezek a videók nagyon el vannak találva, érdemes megnézni.

 

Címkék: ATARI2600 ATARI
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szergitata.blog.hu/api/trackback/id/tr794227107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.