majdnem minden ami ReTRo

Enterprise 128 SD Adapter Prémium aktivitás LED - Enterprise 128 SD Adapter Premium activity LED

2016/11/20. - írta: Сергей

Ismét rövid poszt fog következni, ennyire futja az időből. Sokan hiányolták az SD Adapterről az aktivitást visszajelző LED fényt. Igazából évek óta nem volt idő ezzel érdemben foglalkozni, meg nem is tűnt olyan fontosnak. Múlt héten beszélgettünk a felhasználói élmény fokozásról Palival, emiatt jutott eszembe, hogy végig kéne próbálnom az Adapter jeleit, hátha valamelyik elegendő ideig aktív egy LED kivillantásához. Elég sok mindent kipróbáltam (Data4, Cart, WR, RD, Adress7, CS) , pl. az Adress vonalak is jók lennének erre. A címvonallal az a baj, hogy minden vonali aktivitást jelez még a billentyű leütést is. Szóval az úgy nem volt az igazi. Végül aztán az SD foglalat jelei közül a PIN7 Data0 bizonyult a megfelelőnek. Ráadásul valós aktivitást jelez és nem kell két LED-et bedrótozni (SD / microSD foglalatokhoz külön), mindkét foglalatra megfelelő. Szóval ezzel a módszerrel kapunk egy alap esetben negyed fényerővel világító LED-et, ami minden SD kártyát érintő I/O aktivitáskor felvillan. Az Enterprise programok esetében néhány 10Kb mennyiségű adatot mozgatunk csak a kártyával, úgyhogy az aktivitás ebben az esetben nem olyan látványos. Ezért a tesztekhez az EPVIDEO és a SymbOS videólejátszó alkalmazását használtam, ahol már néhány Mb méretű adattal van az SD Adapternek dolga. Gondolkoztam rajta, hogy ezt az átalakítást hogyan lehet a lehető legegyszerűbben megoldani, úgyhogy most egy olyan megoldás jön, amit a pákával kevéssé gyakorlottak is el tudnak végezni. 

led_hack.jpg

Alkatrészlista: 1x LED 5V tetszőleges kivitel, 1x 220 Ohm ellenállás, 2x 5cm vezeték, 2x 1cm zsugorcső.

Teendő: A LED pozitív pólusú lábára (hosszabb láb!) forrasszuk fel a 220 Ohm-os előtét ellenállást, ennek a végre kerül majd az egyik vezeték (lehetőleg forrasszuk rá azt is), húzzunk rá a forrasztásra egy kis darab zsugorcsövet, hogy ne okozzunk zárlatot. Ha ez meg van, akkor forrasszuk fel a vezeték másik végét a képen jelölt PIN7-re. A LED negatív lábára forrasztjuk a másik vezetéket, erre is tegyünk zsugorcsövet és ez  kerül majd az SD foglalat melletti GND (föld) forrpadra. Majd helyezzük el az egészet megfelelően a műanyag tokban, én pl. készítettem neki egy furatot. Ha kész akkor próbáljuk ki, ha mindent jó csináltunk, akkor hasonló módon működik, mint a cikk végén található videóban látjuk. Természetesen a következő széria már ki lesz egészítve a LED-es visszajelző funkcióval.

English summary:
This is a problem, the SD Adapter Premium have no activity indicator LED. Is an very easy hack, let's do it one.

Part list: 1x LED, 1x 220 Ohm resistor, 2x 5cm long wire

To do: Solder the 220 Ohm resistor to positive leg of LED (the longer leg of this part), and the wire too. Solder with the wire to the PIN7 of the SD Card slot.
Then solder the another wire to the negative leg of LED, and solder the wire to the GND. Use two short heat shrink tube on soldered parts, it prevents a short circuits. Place it the LED in the plastic case, and turn on the computer and try it

Szólj hozzá!

Videoton TV Computer SD Illesztő (Dual verzió) - használati útmutató

2016/11/17. - írta: Сергей

English information:
Be patient, the description under translation! Temporary the retro product can be pre-ordered, write an email to my address "vortyex at gmail dot com", mine official retro - webshop comming soon! :-)

Ez az a Videoton TV Computer SD Illesztőről szóló cikk, amivel nagyon rég óta tartozom, 2013 október 1-e óta! Majd később visszatérek erre, hogy honnan ez a korai dátum... Egyetlen mentségem van csak erre a mulasztásra. Az anno a frissen beszerzett TVC-hez vásárolt SD illesztő cartridge verziója rövid úton egy újságírónál landolt, hogy minél előbb megjelenhessen egy valós tapasztalaton alapuló cikk erről a kiváló illesztőről egy országos magazinban. Igen a várólista tényleg ennyire hosszúra sikeredett. Mondjuk ebben volt tudatos döntés is, hogy a TVC fórum lelkes és a szcénát aktívan ápoló tagjai hamarabb kapjanak belőle! Mivel ez anno egy teszt állapotú hardver volt, ezért sokáig csak nagyon kevés készült belőle ... A fejlődési útját nyomom követhetitek a hivatalos TVC SD Illesztő oldalon, ez a jelenlegi a negyedik változat. Jó megközelítéssel mondhatjuk, hogy elkészült a TVC SD illesztő kvázi végleges változata, ennek a rövid használati útmutatója jön most.

tvc_1.jpg

Kompatibilitás, használhatóság, ismert hardveres - szoftveres problémák:
A Videoton TVC SD Illesztő a leírásban szereplő teljes funkcionalitással működik Videoton TVC 64K és Videoton TVC 64K+ gépeken. Az első kiadású Videoton TVC 32K (3000 darab készült belőle) gépeken esetén csak korlátozott működésű háttértárként használható, a BASIC-ből közvetlenül elérhető funkciókkal! Ennek oka, hogy a VT-DOS gyárilag is 64Kb memóriát igényel. Ezeken a gépeken a hagyományos floppy vezérlők és az igényesebb játékok sem mennek. Természetesen a gyári 32Kb memóriabővítő kártya és az SD illesztő együttes használatával ezeken a gépeken is a teljes funkcionalitás érhető el.
Az SD Illesztő nem használható együttesen a gyári floppy vezérlőkkel (HBF, HBF-2, UPM), a cartridge porton keresztüli SD kezelés érdekében fel kellett adni a VT-DOS kompatibilitását.
A interneten fellelhető CAS állományok nagy része működik, de néhány BASIC program betöltője módosítást igényelhet. A DSK floppy image állományok kezelése jelenleg nem megoldott, azok tartalma közvetlenül nem tölthető be az illesztővel. Ha bármilyen hardveres, vagy szoftveres problémát, összeakadást észlelsz, akkor jelezd, megpróbáljuk megtalálni a megoldást.

 

tvc.jpg

TVC SD Illesztő Dual jelenleg elérhető szolgáltatásai:
Bekapcsolás után rögtön ezzel a kék alapszínű csodaképernyővel találkozhat a kedves felhasználó, bármely billentyű lenyomását követően egy karakteres üzemmódú BASIC-be jutunk. Perifériák nélkül elég kevés dolgot lehet a géppel kezdeni, mondjuk aki lelkes, az neki állhat BASIC-ben programozni. A magnózás elég extrémnek tűnik mai szemmel, eredeti floppy vezérlő kártyát pedig nehéz szerezni a géphez. Esetleg még után lehetne építeni (hardver menü / HBF-2), ami ugye hardveres ismeretek kíván el... Ha kitekintünk a Z80-as szcénára, akkor látjuk, hogy ők igazán el vannak kényeztetve, Spectrum- on a SimpleIDE-től a DIVIde-ig, Amstrad CPC-n a DDI3 és a HxC Floppy emulátor, TRS80-on (magyar változatban HT1080Z) a FreHD, Enterprise-on as SD Adapter Prémium, MSX-en a SD Drive állnak rendelkezésre. El vagyunk kényelmesedve, a XXI. században már "elvárjuk" egy retro géptől, hogy illeszkedjen modern háttértárakhoz, ezzel könnyítve meg a dolgunkat. Szerencsére az SD kezelés már Videoton TVC-n is elérhető.

tvc_sd_dual.JPG


- A hardver lelke egy Xilinx CPLD, mondhatni a "szokásos" chip.
- Felület szerelt flash memória IC-ben tartalmazza az SD kártya és a Cartridge kezeléséhez szükséges programokat és a lemezes operációs rendszer a VT-DOS 1.2 ROM-ját.
- A flash memória IC tartalma TVC alól működés közben módosítható szoftver segítségével.
- 8kB-os statikus RAM IC-t tartalmaz, adatokat/változók tárolására, működést gyorsító buffereknek.
- Két SD kártya foglalatot tartalmaz, SD és microSD kártyák számára, amik külön-külön és egyidejűleg is használhatóak, igény szerint.
- Az SD kártyák kezelése FAT12, FAT16 és FAT32 kompatibilis, akár 2Tb méretű kártyák kezelését is lehetővé teszi. Használhatóak az MMC, SD, SDHC, SDXC kártyák és ezek microSD változatai is.
- Primary és extended partíciók, valamint speciális, particionálás nélküli formátum támogatása (Super floppy)
- 8.3-as "rövid" fájlnevek, könyvtárútvonalak max. 64 karakterig használhatók
- VT-DOS kompatibilis, a parancssori felület megegyezik a floppy rendszerével (BASIC CLI)
- További beépített partíció- és fájlkezelő segédprogramok
- Stream-elés támogatása (pl. folyamatos audiólejátszás memóriakártyáról)
- VT-DOS futtatási lehetőség (akár 64k-s gépeken is HW módosítás nélkül)

Üzembe helyezés:
A kikapcsolt állapotú Videoton TVC számítógépünk bal oldali cartridge csatlakozójába óvatosan helyezzük be az SD Illesztő kártyát. Győződjünk meg róla, hogy megfelelően, egyenesen csúsztattuk be az alaplapi élcsatlakozóba és a helyén van miden! Figyelem, ha bekapcsolt állapotú gépbe helyezzük az illesztőt, vagy működő gépből kihúzzuk, akkor szerencsétlen esetben mindkettő (a gép is és az adapter is) tönkremehet! A megfelelően előkészített SD kártyát (FAT12, FAT16, vagy FAT32-re formázzuk, az SD Illesztő rendszerfájljait és TVC programokat, demókat felmásolunk) működés közben is behelyezhetjük. Ha Commander alatt kiválasztjuk a meghajtót, akkor felismeri és a tartalmát beolvassa. Az SD kártyákat menet közben is kihúzhatjuk, figyelemmel arra, hogy ezt ne aktív I/O művelet közben tegyük meg (ebben az esetben megsérülhet a kártya adattartalma).

Tehát ott tartottunk, hogy a kezdőképernyő megjelenésekor tetszőleges billentyű lenyomásra a BASIC-ben találjuk magunkat, ahol is BASIC utasításokkal tudunk operálni. Ugye mindenki tud legalább egy három soros BASIC programot írni, listázni, futtatni? Ha nem akkor segítek, ez itt a komoly program! :-)
10 PRINT "TVC RULEZ!"
20 PRINT "----------------"
30 GOTO 10
LIST majd RUN parancsok és láss csodát !
Az Enterprise SD illesztőhöz képest, ahol mindenféle extra dolgok futnak le bekapcsoláskor (amik előtte nem voltak), itt induláskor nem vesszük észre az új perifériánk jelenlétét (ha floppy meghajtónk van akkor sem, bár lehet az kerreg... erre nem emlékszem már). Külön meg kell hívnunk az SD Dualhoz tartozó funkciókat. Rögtön az elején tisztázzuk, a TVC-nek ebben a kiépítésben (SD Adapterrel a bal oldalán) három üzemmódja van és mind a három másra alkalmas. Ezek az üzemmódok a BASIC, a BASIC CLI és a tényleges VT-DOS.

A TVC BASIC nyelvjárásának ismertetésétől eltekintenék, ugyan azt tudja, mint egy átlagos Z80 alapú masina BASIC parancsértelmezője tud. Akit bővebben érdekel a téma, az nézzen szét a cikk legalján található hasznos linkek között. Ott megtalálható olyan TVC-vel foglalkozó oldal, ahonnan a kezelési útmutató és a BASIC programozási segédlet letölthető PDF-ben. 

Az EXT2 parancs kiadásával hívható meg a BASIC CLI (BASIC Command Line Interface), ami alól már el tudjuk indítani az SDC paranccsal az SDCommandert. Az SDCommander még sokszor fel fog bukkanni ebben a cikkben, mert hosszadalmas DOS parancsokat pötyögni. A fájlok, könyvtárak kezelését, a könyvtárak váltását, a CAS kiterjesztésű programok futtatását mindig innen fogjuk majd elvégezni. A VT-DOS-ra érvényesek a klasszikus IBM PC DOS alatt megszokott parancs konvenciók. Szóval aki komolyabban retrózik, vagy régebb óta ül már számítógép előtt (legalább 1990) annak ez sem okozna túl nagy nehézséget. 

BASIC CLI prompt alól a DOS parancs kiadásával hívható meg a tényleges VT-DOS, de ugye mi most éppen az SDCommenderben vagyunk kétszínű karakteres képernyőn. Nyomjuk le V (Váltás DOS-ba) gombot és lépjünk át VT-DOS-ba. Azt fogjuk tapasztalni, hogy ha az SD kártyánk gyökér könyvtárában megtalálhatóak a VT-DOS rendszer állományai (Autoexec.bat, BDOS.sys, Command.com) akkor az AUTOEXEC.BAT tartalma lefut. Az Autoexec.bat tartalmát szabadon módosíthatjuk igényünk szerint. Kapunk egy grafikus felületen futó színes SDCommandert. A különböző módokban (BASIC, BASIC CLI, DOS) az SDCommander színe eltérő, mivel más-más SDCommander indul el. Így egy idő után már automatikusan meg fogjuk tudni különböztetni, hogy a számítógép melyik üzemmódjában vagyunk és mik lesznek az aktuálisan elérhető funkciók. A BASIC-ben futó Commander a flash IC-be van programozva (régebbi változatú illesztőnél EPROM-ba égetve), a VT-DOS alatti pedig az SD kártyára van felmásolva. A VT-DOS-os SDCommander alapszíneit az SDC.CFG-ben lehet megváltoztatni (igény esetén).
VT-DOS módban az SDCommander alapszíne szürke lesz. A DOS-ba lépés értelme annyi, hogy itt már elindíthatóak lesznek a COM kiterjesztésű programok is. Így például működni kezdenek az SDCommanderünk úgynevezett pluginjai. Ezeket nagyrészt külön is meg lehet hívni, de SDC alól egyszerűbben használhatók macera nélkül. Tehát például lépjünk a KEPNEZO, a RAWPLAY vagy a DEMO4-5 könyvtárba (vagy oda, ahol ezeket a stuffjainkat gyűjtögetjük) és nyomjunk RETURN gombot a KEP, az RW4, vagy a VID kiterjesztésű állományra állva. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a kiválasztott képet betölti, a zenét elindítja, a videó is elkezd mozogni. Döbbenetesen jó multimédia támogatást kapunk egy 8-bites géphez képest! Egy C=64-nek is becsületére válik, ami a szemünk elé tárul! Igazából Commodore 64 is csak IDE64-el képes ilyen video-audio stream-elés támogatásra. Viszont cserébe azt fogjuk tapasztalni, hogy DOS módban nem futtathatunk CAS kiterjesztésű állományokat, ahhoz vissza kell mennünk vagy a BASIC-ba, vagy a CLI-be.

BASIC módban kiadhatjuk az EXT3 parancsot, itt az SDCommandert világoszöld háttérrel látjuk megjelenni, a szokásos file kezelő funkciók mellett futtathatjuk a CAS állományokat, viszont itt a pluginek szintén nem fognak menni. Természetesen a gyorsbillentyűk innen is működnek, tehát V-vel átléphetünk VT-DOS módba.

Az SDCommander használata
A BASIC CLI alól meghívott SDCommandert két színű karakteres képernyőn látjuk futni. BASIC CLI alatt csak a filekezelő funkciók mennek és pl. CAS kiterjesztésű programokat tudunk futtatni. A Commander használata evidensnek tűnik, nagyon hasonlatos az IBM PC-en megszokott Commanderekhez (Norton Commander, Total Commander), de azért írok róla pár sort. Az inverz színű keresősávot a belső joystick segítségével mozgathatjuk. Az ilyen módon kiválasztott könyvtár váltását, állományok elindítását RETURN billentyűvel illetőleg tűz gombbal hajtjuk végre. Miden más funkcióhoz gyorsbillentyűk - billentyűkombinációk kapcsolódnak. Az SDC-hez tatozik egy korrekt súgó, amit az S gomb lenyomásával hívhatunk elő, itt minden funkció elérését be tudjuk azonosítani.
Az SDCommander Súgója
0 - panelek felcserélése
1 - váltás az 1. panelre 
2 - váltás a 2. panelre
3 - állomány megtekintése
     T - szöveges mód
     H - hexadecimális mód
     W - sortörés ki/be
     p/P - oldal lapozása előre/hátra
4 - átnevezés
5 - másolás
6 - áthelyezés
7 - új könyvtár

N/K/M/D - rendezettség beállítása név/kiterjesztés/méret/dátum alapján
F - szabad terület kiírása
G - grafikus mód váltása
V - váltás VT-DOS-ba
INS - kijelölés
RETURN - Tűzgomb - kiválasztás
JOY fel/le - keresősáv fel/le
ESC - kilépés

A két panelre (lásd pl. Norton Commander) bármelyik meghajtó tetszőleges könyvtárát ki lehet választani. Sajnos a panelek a limitált képernyőfelbontás miatt nem férnek el egymás mellett. Ezért a másolási, mozgatási feladatoknál figyelni kell, hogy melyik panelon mit választottunk ki, ezt a gyorsbillentyűk segítségével könnyen, gyorsan meg tudjuk tenni.
A meghajtók betűjelének logikája az, hogy a micro SD kártyán lévő partíciók kapnak először betűjelet. Majd ha van normál SD kártya is, akkor az azon lévő partíciók következnek.
Pl. ha a microSD kártyán 3 partició van, a normál SD pedig 2 partíció van akkor A,B,C meghajtó betűjelek (a microSD-ről) D,E meghajtók betűjelek (a normál SD-ről) kerülnek kiosztásra.
Ha kivesszük a micro SD-t, akkor A,B meghajtó marad (a normál SD-ről). Az Illesztő alap kezelési elgondolása az lenne, hogy a microSD kártya mindig bent van (mint egy vincseszter) és a normál SD szolgál az adatok cserélésére a külvilág és a TVC között. Technikai korlát, hogy a két SD kártyán összesen csak 8 különálló partíció lehet, a rendszer nem lát többet és nem is tud többet betűjellel ellátni. Az SD kártyák felületének szétpartícionálása helyett célszerű egy-két partíción átlátható strukturált könyvtárszerkezeteket létrehozni és azokba rendezni a TVC-s anyagainkat.
Természetesen aki nem akar ezzel sokat foglalkozni, az használhatja az illesztőjét egyetlen kártyával, egyetlen több Gb-os partícióval is, ebben az esetben is teljesen jól használható a rendszer. 

Hogyan használjuk a Videoton TVC-t az SD Illesztővel - pár tipp:
Ha betöltöttünk egy programot (játékot, demót, felhasználói programot), majd szeretnénk használni egy másikat, akkor a gépet teljesen újra kell indítani! Ne feledjük, a Videoton TVC egy retro mikroszámítógép, itt nincs védett módú memória, kilőhető taszk és hasonló PC-n megszokott védelem. Sok program (kifejezetten a demók, játékok, vagy bármilyen speciális assembly kód) lefoglalja a memóriát, felül írja a kezdeti rendszer változókat. Ez okozhat különböző futási hibákat. Ezért a gépünket mindig indítsuk újra dupla reset gomb nyomással. Amennyiben ez sem lenne elegendő, akkor kapcsoljuk ki a gépet legalább 30 másodpercre, majd ismételten kapcsoljuk be és úgy folytassuk a használatát.

A flash memória IC tartalmának felülírása:
Érdemes megemlékezni a rejtélyes jumper szerepéről, tehát a flash memória IC tartalmának cseréjéről. Az illesztő elérhető funkcióinál írtam, hogy úgynevezett flash IC-t tartalmat, ami tulajdonképpen egy ROM-ot emulál. A flash memória IC alapértelmezetten írásvédett módba van állítva, ezt az jelzi, hogy a képen látható jumper le van húzva a tüskéről. Ha meg akarjuk változtatni az SD Illesztőhöz tartozó flash IC tartalmát, akkor a gép kikapcsolt állapotában a képen jelölt tüskére helyezzünk fel a jumpert, ezzel írhatóvá tesszük a flash memória IC tartalmát.  Fontos tudni, hogy a förmverünk frissítése is 64kB-os gépet igényel.

tvc_illeszto.jpg


Tehát az erre a célra készült förmver csomagot letöltjük az Illesztő hivatalos oldaláról, kicsomagoljuk a ZIP állományt, majd a könyvtárat felmásoljuk valamelyik SD kártyánkra. Elindítjuk a Commandert pl. BASIC módban, belépünk a könyvtárba és elindítjuk az SDFLASH.CAS programot. A gép értesít róla, hogy a flash IC tartalmának írása, ellenőrzése megtörtént, ha ez hiba mentesen zajlik le, akkor íródik felül véglegesen a gép által eddig használt flash memóriaterület. Tehát elviekben a flash módosítást nem lehet elrontani (ha véletlenül pont a felülírás pillanatában keletkezik áramszünet) , de ha valami balul sül el, akkor természetesen újra tudjuk programozni az adaptert. A frissítés végeztével a reset lenyomásával újra indítjuk a gépünket és ekkor már az új szoftveres megoldásokat tudjuk használni. A jumpert ezt követően érdemes lehúzni a tüskékről, hogy vissza állítsuk az IC írásvédelmét, a véletlen felülírások elkerülése érdekében. 

Hasznos linkek:
- Videoton TV Computer hivatalos oldala
- TVC SD Illesztő hivatalos oldala
Csináltam a TVC-s SD Dual Adapter főbb funkcióiról egy hosszabb videót:

Szólj hozzá!

Enterprise 128Kb memória újra - Enterprise 128Kb memory again

2016/11/11. - írta: Сергей

Ennek a cikknek igazából nem sok gyakorlati jelentősége lesz, hiszen mindenki több és több memóriát szeretne a gépében látni. Engem viszont piszkált a gondolat, hogy az előzőekben már kiszerelt gyári bővítőt azért vissza tenném a helyére, ugyan olyan átalakítással, mint ahogy azt a plusz 1024Kb bővítő "gyors csatlakozóinál" láttuk.


eredeti_labkiosztas.jpg


A kiinduló probléma az, hogy a gyári bővítő furatai nem kompatibilisek a RetroHQ bővítőhöz használt 2,54mm 6/3 PIN méretű tüskesorokkal. Ha viszont csak ráforrasztjuk őket (nem be) akkor nem fér vissza sem a helyére, sem a felső burkolat alá. Úgyhogy anno intenzív reszelésbe kezdtem, egész pontosan 38db 2,54mm-es PIN-t kellett lekerekítenem, hogy beforraszthatóak legyenek és lehetőleg a galvanizált lukakat se tegyem tönkre azzal, hogy áterőltetem rajtuk a tüskesort. Arra kel még figyelni, hogy a Dupont csatlakozót eltérő sorrendben kell feltűzni, mint a RetroHQ bővítő esetében. A képen látható, hogy a helyes megoldás, viszont ez azt jelenti, hogy aki az előző szériákban készült 10 PIN-es Dupont változattal rendelkezik, nem fogja tudni megcsinálni a vissza alakítást, csak ha felcserélgeti a vezetékeket a csatlakozón.

English summary:
be patient, i'm a busy ...

Szólj hozzá!

Enterprise 128 EXOS ROM újra - Enterprise 128 EXOS ROM again

2016/11/11. - írta: Сергей

Újabb rövid cikk, a témában. Egy másik gépemen is megcsináltam az EXOS 2.4 ROM frissítést, de most nem a gyors ideiglenes átalakítást, hanem a végleges módszert próbáltam ki. Nézzük, hogy mire jutottam vele...

eprom_kicsi.jpg

Szóval ez pár helyen már elhangzott, az Enterprise azért nem kezeli le (pl. EPROM cartridge, alaplapi foglalat) a 27C512 jelű 64Kb-os EPPROM-ot, mert nincs elég címvezeték bekötve. Tehát jelen esetben az extra tartalmak elérése érdekében egy vezetéket mindenképpen be kell kötnünk, a felhőtlen örömhöz...
Első lépésben úgy döntöttem, nem csípem el a foglalat műanyag elejét, hanem kiforrasztottam az egész gyári lemezes EPROM foglalatot. Persze a precíziós foglalatokat nem találtam meg a helyén (erre rendszeresített műanyag dobozban), úgyhogy végül is ugyan ez a lemezes foglalat került visszaforrasztásra. Ahogy az lenni szokott, azonnal a kezembe akadt a precíziós foglalat, mihelyt befejeztem az átalakítást! Egy tördelhető pengéjű késsel átvágtam az 1-es lábra menő alaplapi vezetéket, ennek sikeréről multiméteres szakadás vizsgálattal lehet meggyőződni. Ezt követően (képen jelöltem pirossal, hogy hova kell) felforrasztottam a hiányzó vezetéket, ezt egycserűen csak bebújtattam a gyári patch kábel alá. Mehet a 64Kb-os EPROM a helyére és már kész is vagyunk.

English summary:
be patient, i'm a busy ...

Szólj hozzá!

Enterprise 1088Kb lépésről lépésre - Enterprise 1088Kb step by step

2016/11/11. - írta: Сергей

Most egy egészen rövid poszt fog következni, fényképekkel jól dokumentálva lépésről lépésre sorba vettem, hogy hogyan kell egy Enterprise gépbe (jelenleg beszerezhető egyetlen a RetroHQ gyártmány) 512Kb vagy 1024Kb-os memóriabővítőket beépíteni. Igazából erről már egyszer volt egy cikk, csak akkor nem fényképeztem végig minden fázist, na ez következik most.
Kezdjük rögtön ezzel a fotóval. Itt látható az alaplapi EXP2 csatlakozó kiosztása, pontosan olyan színekkel van feliratozva, mint a bővítővel rendszeresített Dupont csatlakozó vezetékeinek színkiosztása. Értelem szerűen azt a színű vezetéket kell majd a lapra a megfelelő pontra forrasztani (lehetőség szerint zárlat nélkül) amelyik jelölve van.

exp2.jpg

A számozás követi a galéria képeinek számozását:
1) Ez a csodálatos 2x512Kb PiggyBack belső bővítőnk (létezik belőle 512Kb változat is, ami ugyan az, csak egy ram IC-vel van szerelve), kicsit ijesztő, de nagyon jól használható hardver és nem utolsó sorban befér a gépbe.
2) Elvágjuk a papír borítású két szalagkábelt egy erősebb ollóval (mondjuk a konyhaival, amikor az asszony nem figyel oda, nehogy rikácsoljon).
3) Leforrasztjuk az alaplapra menő plusz GND kábelt, papagájfogó (a kombinált fogó is jó) segítségével kiszabadítjuk a gyári 64Kb-os bővítőt a 3db műanyag távtartó fogságából és felhajtjuk.
4) A műanyag borítású szalagkábelt átvágjuk csípőfogó segítségével.
5) Lehúzzuk a műanyag burkolatot a vezetékekről, ez azért fontos, mert ha elkezdjük pákával őket melegíteni, akkor egyrészt ráolvad, kellemetlen szagú lesz, másrészt egyben kivenni úgy sem tudjuk, csak vezetékenként.
6) A papír burkolatú szalagkábelnél szétvagdossuk a papírt, itt a melegítéskor előálló kellemetlen szagot nem fogjuk tudni megúszni, de ezt szintén csak szálanként tudjuk kiforrasztani, tehát ezt is muszáj megtenni.
7) Kiforrasztjuk és csipesszel kivesszük az összes vezetéket, figyelem az EXP1 vezetékei sodrottak, tessék nagyon figyelni arra, hogy minden vezetékdarab kijöjjön, a későbbi nehezen diagnosztizálható zárlatok elkerülése érdekében ez fontos. Kis segítség, az EXP1-nél egyetlen szomszédos lukgalván (vagy via, vagy luk ha így jobb) sincs galvanikus kapcsolatban a másikkal, ha nem mérünk szakadást (tehát vezet a szomszédra), akkor mi csináltunk zárlatot oda!
8) Kiforrasztó pisztoly vagy ónszívó és páka segítségével távolítsunk el minden felesleges ónt a lukakból.
9) Helyezzük be a hüvelysort a helyére és forrasszuk be minden lábát.
10) Vegyük szemügyre az EXP2-őt, itt 3 pin is galvanikusan kapcsolt, mert azok a földek GND, a Dupont csatlakozó beforrasztási sorrendje látható a poszt elején lévő képen.
11) A reset kapcsoló felöli oldallal kezdjük, forrasszuk be a fekete, fehér, szürke, lila, kék kábelt, a színsorrend  fontos.
12) Ha ez sikerült, akkor forrasszuk fel az EXP2 külső felére a zöld, sárga narancs, piros, barna kábelt is.
13) Tűzzük a tüskesorra a bővítőt és a Dupont kábelt tűzzük a helyére, igazából adja magát a sorrend, fekete a bal kézre eső első, a barna a jobb kéz felőli utolsó, ahogy a képen látszik! Ha nem jól tűzzük fel, a bővítőnk tönkre ugyan nem megy, de nem indul el!
14) a bővítőnk igazából előzetesen tesztelt, tehát bekapcsoláskor azt az eredményt kell látnunk, ami a képen szerepel, 1088Kb-ot, az az, 64Kb alaplapi grafikus ram + 1024Kb belső bővített memória összegét. Persze ez csak akkor igaz, ha a gépünkben van EXOS 2.4 EPROM, vagy használunk Retro Tauta gyártmányú SD Adaptert (akár REV 1.0-át, akár Premiumot).
15) A Dupont kábelt kunkorban tűzzük fel a bővítő széléhez legközelebb eső műanyag távtartóra, hogy összerakásnál ne akadjon, gyűrődjön stb. és gond nélkül vissza tudjuk tenni a felső burkolatot.

English summary:
be a patient please, i'm a busy ...

Szólj hozzá!