majdnem minden ami ReTRo

rövid Enterprise 128 hack EXOS ROM - short Enterprise 128 hack EXOS ROM update

2016/09/22. - írta: Сергей

Ismét egy rövid poszt következik, meg egy maximum három percet igénybe vevő, hasznos átalakítás leírása. Van Enterprise-al foglalkozó oldal, ahol az EXOS (EXtendable Operating System) ROM-mal kapcsolatos fontos információk sokkal részletesebben ki vannak fejtve, mint itt. Akit bővebben érdekel, az kattintson és olvasson utána.

kicsi_exos_rom_bovites.jpg

Én inkább az 1987-es felfogásomnak megfelelően írok erről, lámer módban. Szóval a lényeg, a belapozható ROM méret kötött, ezért limitált a ROM-ban elérhető programok mennyisége is. Nekem anno angol billentyűzetes gépem volt, aminek a BASIC kártyáján egy db 32Kb méretű gyári ROM foglalt helyet, így csak a BASIC terpeszkedett benne. Addig a haverom egy német 1db ROM + 1db EPROM BASIC kártyája maga volt a csoda számomra, mivel a német EPROM tartalom ki lett cserélve saját ROM-ra (egy speedtest és asmon volt benne hűűű). Nekem viszont ez azt jelentette, hogy az úgynevezett speedtest híján inkább ritkábban használtam a MicroTeam floppy vezérlőm +512Kb memória bővítőjét. Egy örökkévalóság volt kivárni, mire a gyári ram teszt lefutott. A történetet a mostani eszemmel már úgy tudnám értékelni, hogy a srác akitől a floppy vezérlőt vettem (tőle vette meg a haverom a gépét én meg a maradékot) nem akart ezzel a kérdéssel már foglalkozni. De még azon a szinten sem, hogy a MicroTeam vezérlőn van két szabad EPROM foglalat és abba lehetne rakni IC-ket... Tudás és EPROM égető híján ez akkor nem volt áthidalható probléma számomra. Akkor ugye 640Kb összes memóriáról beszéltünk, de mi a helyzet most? Például az egyik gépemben a 64Kb grafikus memóriája mellé (a gyári +64Kb helyett) +1024Kb memória van beépítve. Tekintsünk el attól, hogy az elmúlt években az Enterprise-okat az Sd Adapteremmel használtam a legtöbbet, ami flash IC-ben tartalmazza a legújabb Zozo-féle gyors memóriatesztet, BASIC-et stb. Inkább tegyük fel azt (ami mostanában jellemző), hogy a gépet a MicroTeam floppy vezérlővel együtt szeretném használni és próbálgatni rajta dolgokat. Tehát 1600Kb memóriának ugrik neki a gyári memória teszt és elalszom mire végez. A másik pedig az, hogy a BASIC kártyák a fiókba kerültek, hiszen Sd Adaptert használok helyettük. Tehát vissza tértünk az 1987-es kiinduló problémához, "speedtest" (és BASIC) híján vagyok! Csinálni kell valamit, hiszen EPROM égetőm és üres IC-m is van. Elkezdtem az interneten elérhető ROM tartalmakat nézegetni és EPROM-ba írva kísérletezni velük... Leghasznosabb módosításnak az alaplapon elhelyezkedő gyári EXOS 2.1 ROM kiváltását tartom egy újabb változatra. Ezt csináltam meg még akkor, amikor a kompozit kimenet miatt úgy is szét voltak szedve a gépek. Egy a gyárihoz képest dupla kapacitású EPROM-ba égettem be az EXOS 2.4 beta 5-öt (ez volt a legutolsó verzió amit találtam belőle) és szereltem az alaplapra. Előnye, hogy tartalmazza a Zozo-féle gyors memóriatesztet és egy bugfixált BASIC 2.1-et (tehát a BASIC kártya sem kell), a SWP 2.6 igazából nem érdekes számomra, mert azt még soha (de szó szerint) nem használtam. 

Alkatrészlista: 1x 27C512 64Kb méretű EPROM, 1x 10cm hosszú vezeték.

Teendő: Az ajánlott végleges átalakítását nem csináltam meg, maradjon meg a közel gyári állapot, ez itt az ideiglenes átalakítás. A bővítő csatlakozó felőli oldalon pirossal bejelöltem (lásd a galériában), hogy mely két ponton lehet forrasztani az A15-ős címvonalra menő új vezeték egyik felét. Személy szerint az EXP2 felirat melletti pontot ajánlom. Megcsináltam közvetlen a bővítő csatlakozó melletti pontra is, de ott könnyű zárlatot okozni, ezért kezdő forrasztóknak ezt nem ajánlom. Ha ez meg van, akkor a megírt EPROM IC 1-es lábát hajlítsuk fel, tegyük a foglalatba az IC-t. Igazítsuk a memória bővítés alá a helyére a kábelt, vágjuk méretre, blankoljuk le a végét, ónozzuk le és forrasszuk a levegőben lógó lábra. Lehet meleg ragasztóval fixálni a vezetéket, de mivel az egész a memória bővítés alá van igazítva és összecsavarozott gépen belül van, így elmozdulni extra rögzítés nélkül sem fog. Ha ez meg van, bekapcsoljuk a gépet és kipróbáljuk az eredményt. Ha nem működik, akkor valószínűleg bénáztunk a forrasztással, vagy az EPROM tartalom kiírásával (nekem elsőre ment).

English summary: be patient, i'm busy ...

 

Szólj hozzá!

rövid Enterprise 128 hack kompozit - short Enterprise 128 hack composite output

2016/09/08. - írta: Сергей

A hosszabb cikkek egyenlőre úgy tűnik nem készülnek el... Jöjjön most egy rövid, de hasznos módosítás leírása. Az Enterprise számítógép RF modulátora a mai korhoz mérten rossz minőségű képet produkál, ráadásul az is állandóan "elmászik" a TV-n. Anno Junoszty fekete-fehér televízión használtam a gépemet, azon igazából nem volt feltűnő a színek "elmászása". A 2000-es években pedig még működő RGB katódsugárcsöves monitorok voltak a soron, itt a saját RGB kábelemet vetettem be, de aztán jött egy ötlet és LCD TV-re váltottam. Akkor készítettem hozzá egy SCART kábelt a neten fellelhető leírásnak megfelelően, ami persze pont nálam nem működött. Kísérletezni lusta voltam a SCART-al, így kezdtem el gondolkodni valami köztes megoldáson, ami végül a jól ismert kompozit átalakítás lett. A leírás megtalálható az interneten, az Enterpress magazin 1990/1-es számában, színes videókimenet címen.
Ez a kapcsolása (pirossal jelöltem az új alkatrészeket):

sema.jpg


Többen kérdezték már, hogy hogyan kell a kompozit kimenetet elkészíteni Enterprise géphez, hát elküldtem nekik is ezt a linket. Az volt a válasz, hogy ez ijesztő és bonyolult, úgyhogy most leírom tömören közérthetően, hogy mit kell csinálni.

Alkatrész lista: 1db 75 Ohm-os furatszerelt ellenállás, 1db 47uF 63V-os alumínium elektrolit kondenzátor, 1db 2cm hosszú hőre zsugorodó műanyag cső.

Teendő: Egy csavarhúzó segítségével lepattintom az RF modulátor tetejét, az antenna csatlakozóra menő ellenállás lábát leforrasztom. Nehéz eltéveszteni, mivel ez az egy dolog van forrasztva az RF csatlakozóra. Ide kerül majd a kondenzátor negatív lába (jelölve van az alkatrészen, hogy melyik a negatív pólus). Mielőtt ezt megtenném, hogy a helyére forrasztom, a kondenzátor pozitív lábára felforrasztom az ellenállást, hogy ne az alaplap fölött kelljen ezt megtenni. Helyére próbálom az alkatrészeket, a lábaikat méretre vágom mert általában hosszabbak. Ha ez meg volt, akkor az ellenállásra igazítom a hőre zsugorodó csövet (szigetelés gyanánt) és az alaplapon a TR8-as tranzisztortól számított harmadik ellenállás lábára felforrasztom a láb másik végét. Bekapcsolom és videó kábel segítségével leellenőrzöm az eredményt, általában kész is van. Ha valami még sem stimmel, akkor átnézem a kapcsolást még egyszer. Lást még galéria:

English summary:
Several people have asked me, how to prepare a Enterprise composite output, i sent this link. They said it's scary and complicated modding! So now i write concise plain language what to do.
Parts List: 1 x 75 Ohm through-hole resistor, 1 x 47uF 63V aluminum electrolytic capacitor, 1 x 2cm long heat-shrink tubing.

What to do: Use a screwdriver to remove the RF modulator's metal roof.  Remove the original galvanic connection between the RF modulator antenna connector and resistor part on the modulator. Solder the positive leg of the capacitor to the resistor leg. Try to place the parts and cut their feet to the right size. Solder the negativ leg of the capacitor to the RF modulator's antenna connector. Adjust heat-shrinkable tube in place (insulation), and solder the leg to the third resistor from the transistor TR8 on the motherboard. ...and done!
Look at the gallery:

Szólj hozzá!

ENTERPRISE 128 SD Adapter Prémium - Rövid használati útmutató

2016/09/08. - írta: Сергей

Az elmúlt évben volt pár változás az Adapter szoftveres oldalán, úgyhogy frissítem a magyar nyelvű használati útmutatót. Az SD Adapter Prémium változatára fel lehet iratkozni a vortyex kukac gmail pont com e-mail címre küldött levélben. Túl gyors hozzájutást most sem tudok ígérni, mostanában nagyon nyögve nyelősen mennek a dolgok gyártás terén. Viszont felhasználóknak jó hír, hogy az Enterprise Forever fórumon lassan elérhetővé válik majd több más, hasonló képességű hardver kiegészítő is. Így aki nem akar várni, vagy más elképzelései vannak az találhat magának megfelelő megoldást. 

Az ENTERPRISE 128 SD Cartridge port adapter Prémium jelenleg elérhető szolgáltatásai:
- A Prémium változat NYÁK lapja az eredeti BASIC kártya alakjára lett igazítva így befér az eredeti kártya műanyag tokjába és minden felhasznált alkatrész SMD felület szerelt. 
- A hardver lelke egy Xilinx CPLD chip.
- Mivel a gyári BASIC kártya helyére kerül, ezért tartalmaz ZozoSoft-féle gyorstesztet, BASIC 2.1-et, angol nyelvű EXDOS 1.4-et, WP 2.6-ot és SDEXT 0.1 szoftvereket egy felület szerelt flash memória IC-ben.
- A flash memória IC tartalma ENTERPRISE alól működés közben bármikor módosítható egy szoftver segítségével.
- Két SD kártya foglalatot is tartalmaz, SD és microSD kártyák számára, amik külön-külön és párhuzamosan is használhatóak, igény szerint.
- A gördülékeny működés érdekében Cache memóriát tartalmaz.
- Az EP128 IDE kártyához hasonlóan jelenleg FAT12 kompatibilis, ami 32Mb méretű partíciók kezelését teszi lehetővé.
- Az EXDOS - FAT16 kompatibilitás fejlesztés alatt van, a későbbiekben mindenki könnyen és gyorsan upgrade-elheti a saját adapterét (függetlenül attól, hogy melyik változat).

Üzembe helyezés:
A kikapcsolt állapotú ENTERPRISE 128 (vagy 64) számítógépünkből vegyük ki a gyári BASIC cartridge-t, szedjük szét, vegyük ki a BASIC kártya nyomtatott áramköri lapját és helyezzük az SD Adaptert a helyére. Egy microSD kártyát (a megfelelő VHD állomány tartalommal ellátva) érdemes a foglatba helyezni, mielőtt össze csukjuk a kártya tokot. Majd óvatosan helyezzük a BASIC kártyát (ami immáron egy sd adapter) a helyére. Győződjünk meg róla, hogy megfelelően, egyenesen csúsztattuk be az alaplapi élcsatlakozóba és a helyén van miden! Figyelem, ha bekapcsolt állapotú gépbe helyezzük be az adaptert, akkor szerencsétlen esetben mindkettő (a gép is és az adapter is) tönkremehet!


Mint említettem az EXDOS 1.4 egyelőre sajnos nem FAT16 kompatibilis, így a működéshez először fel kell másolnunk egy alkalmas eszköz (mondjuk PC) alatt legalább egy SD kártyára (ajánlott szoftver a partitionGuru) valamilyen elérhető Virtual Disk File partícióit (linkért lásd a Hasznos linkek részt). A fent említett partíciókezelő szoftver elég lassan készíti el (kb. 10 perc) a hat darab 32Mb-os partíciót. Aki tud gyorsabbat, vagy megbízhatóbbat ennél, az jelezze. A DISK menüben az OPEN VIRTUAL DISK FILE alól megnyitjuk a VHD állományt, majd a TOOLS menü CLONE DISK funkcióval kiírjuk a hat darab FAT12-es partíciót az SD kártyánkra.
Ezt követően az előkészített SD kártya partícióira tetszőleges anyagot fel tudunk másolni számítógépről, úgy hogy az utána ENTERPRISE 128 alatt használható legyen.
Jelenleg az EXDOS nem figyeli a kártya cserét, így a gépet behelyezett kártyával indítsuk el. Illetve ha menet közben cseréljük, vagy rakjuk be a kártyát, akkor olyan módon indítsuk újra a gépet, hogy a tápellátásból kihúzzuk és visszadugjuk. A RESET gomb többszöri megnyomása sem indítja teljesen előröl az ENTERPRISE-unk boot-olási folyamatát, kikapcsoló gomb pedig gyárilag nincs. Az ENTERPRISE-unk bekapcsoláskor a ZozoSoft-féle gyorsteszt indul el és fut le, majd a gépünk kilistázza az SD kártyán (illetve kártyákon) elérhető partíciókat, azokhoz rendelt meghajtó betű jelét és méretét. Aki akár a teszt alatt, akár a meghajtók kilistázásánál tüzetesebben szét akar nézni a képernyőn, az nyomja meg (régi PC-ken is rendszeresített, így ismerős lehet) a német billentyűzeten <PAUSE> angol billentyűzeten <HOLD> billentyűt. A számítógép addig marad pillanat-állj állapotban, amíg ismételten le nem nyomjuk ezt a billentyűt. A ZozoSoft-féle gyorsteszt alatt a jobb felső sarokban látható <PAUSE>, a meghajtók listázásánál a bal felső sarokban látható HOLD felirat tájékoztat minket róla, hogy a gép még ebben az állapotban van (azért várakozik és nem azért, mert lefagyott). Elvileg a FAT16 kompatibilis EXDOS esetén már nem lesz szükségünk erre a bűvészkedésre, mert akkor akár egyetlen 2Gb-os partíción (vagy több kisebben, igény szerint) tudja majd kezelni gépünk az összes általunk használt tartalmat.
A memóriateszt lefutását követően a szokásos színeket szkrollozó ENTERPRISE felirat fogad minket. Tetszőleges billentyű lenyomását követően a BASIC parancsértelmező jelentkezik be (aki a későbbiekben módosítja a flash IC tartalmát valami másra, annak az töltődik be, amire lecserélte pl. IS-DOS, EPDOS, FORTH).

Az ENTERPRISE 128 működéséről és az EXDOS-ról röviden:
A most elérhető EXDOS verzióban újdonság, hogy a körülményes EXDOS parancsok begépelése helyett használható egy kezdetleges fájl kezelő program. Ezt az F1 funkcióbillentyű lenyomásával, vagy a ":FILE" parancs begépelésével tudjuk elindítani. A keresősávot a belső joystick segítségével mozgathatjuk fel-le, ENTER billentyűvel tudunk könyvtárt váltani, illetve a futtatható állományokat elindítani. A partíciók között a meghajtók betűjelének leütésével tudunk váltani (induláskor alapértelmezett az F: meghajtó, G,H,I,J,K stb.).

Nem szeretném a komplett EXDOS kézikönyvet megismételni (az interneten elérhető szkennelt pdf formátumban), az adapter a szabványos EXDOS parancsok segítségével is működik. Minden esetre pár egyszerűbb parancsot leírok, amire feltétlen szükségünk lehet. Az EXDOS parancsértelmezőt a „:EXDOS” parancs kiadásával hívhatjuk meg. Aki bosszankodva keresgéli a kettőspontot, annak kedvéért elmondom, hogy a német billentyűzetes gépeket az „Ä” billentyű lenyomásával csalogatható elő. Természetesen az EXDOS parancsokat kiadhatjuk BASIC-ből is (tehát nem kell az EXDOS parancsértelmezőt meghívni), csak akkor mindegyik parancs elé ki kell tennünk a kettőspont jelet. Ismerkedésként írjuk be, hogy HELP (az EXDOS parancsértelmező kiteszi helyettünk a kettőspontot, én ezért használom előszeretettel) és listázzuk ki, hogy milyen beépített programok érhetőek el jelenleg a gépünkön. Alap esetben ez lesz a gép válasza:
:HELP
SDEXT version 0.3
EXDOS version 1.4
BASIC version 2.1 (jelenleg angol, illetve német nyelvű választható)
WP version 2.6 (SUPERWP)
WP version 2.1 (ezen utóbbi az alaplapi ROM-ban található)
Egyéb tartalmak annak függvényében, hogy a gépünk tartalmaz e módosított EXOS ROM-ot, vagy bármilyen más bővítő portra csatlakoztatott hardvert, ami rendelkezik önálló ROM tartalommal.
A listában szereplő beépített programokat (persze aki piszkálta a flash tartalmát, annak Pascal, Forth, IS-DOS, Assembly stb. is lehet) meg lehet hívni parancssorról is (az SDEXT program az adapterünk drivere, így azt meghívni külön nincs értelme), pl. a WP-t (a 2.6-os verzió töltődik be) BASIC alól a :WP parancs kiadásával érhetjük el. EXDOS alól pedig kettőspont nélkül beírva léhetünk át a WP nevű szövegszerkesztőbe. Természetesen használhatóak az ENTERPRISE gyári funkció billentyűi is erre a célra. A szövegszerkesztőbe BASIC alól a <SHIFT> + F8 segítségével léphetünk ki. WP-ben F8-at nyomva adhatunk ki EXDOS parancsokat, <ENTER> lenyomása segítségével kiléphetünk az EXDOS parancsértelmezőbe. EXDOS alól a BASIC parancs kiadásával kapjuk vissza a BASIC parancsértelmezőt.

Most lépjünk be az EXDOS parancsértelmezőbe és töltsünk be valamit, valamelyik meghajtónkról. Először válasszunk ki az egyik meghajtót, annak betűjele és a kettőspont beírása segítségével. Most a SymbOS az új kedvenc, ezért ezzel az új operációs rendszerrel bővített partíciókat ismertetem, de a kedvenc fórumunkon fellelhető több különböző méretű, tartalmú és célú VDH fájl. A 256Mb-os VDH állomány az alábbi meghajtókat tartalmazza:
F: SymbOS_1 (SymbOS gyökér könyvtár)
G: SymbOS_2 (egyéb SymbOS könyvtárak)
H: GAMES_1 (játékok könyvtár 00-H)
I: GAMES_2 (játékok könyvtár I-R)
J: GAMES_3 (játékok könyvtár S-Z, CPC and ZX Spectrum games)
K: DEMOS (több mint 100 demó, nem számoltam)
L: Media (zene és videó lejátszók)
M: UTIL (Util, IS_DOS) ezek közül választhatunk.

K:
Listázzuk ki a meghajtó tartalmát, legalább is kezdjünk neki, mint említettem elég sok könyvtár lesz ezen a meghajtón.
DIR
Volume in dire I: is DEMO
Directory of I:\
3D_SHOW
ALPHA
AMIGABLL
ARTAN
stb...
A futó listát megállíthatjuk a pillanat-állj gombbal (PAUSE / HOLD) , illetve megszakíthatjuk a <STOP> gomb lenyomásával. A "*** STOP key pressed" EXDOS felirattól nem kell megijedni.
Lépjünk be egy tetszőleges könyvtárba, például a SMALLDEM-be.
CD SMALLDEM
Ezt is listázzuk ki a DIR parancs segítségével. Ha megnézzük az eredményt, akkor láthatjuk, hogy itt már állomány szinten is kapunk információkat. Ha találunk egy futtatható állományt, akkor azt töltsünk be a LOAD parancs segítségével.
LOAD SMALL.COM
Példánkban a méltán híres és általam nagyon kedvelt Small Demót töltöttük be, hátra is dőlhetünk, meglepően gyorsan végez az adapter, akár egy floppy meghajtóhoz képest is.
Meguntuk a demót, nyomtunk egy reset-et. Azt a furcsa dolgot fogjuk tapasztalni visszalépés után, hogy a gép megjegyezte a kötetet, ahol az előbb voltunk. Ha ki szeretnénk lépni az aktuális meghajtó gyökerébe, akkor írjuk be a CD parancs megfelelő alakját, az pedig nem más, mint a CD K:\
Ismét érdemes megjegyezni, hogy a vissza per jel a német billentyűzetű gépeket az Y mellett az oda-vissza kacsacsőr gomb lenyomásával varázsolható elő.

8177_enterprise_128_system_s1.jpg

Tulajdonképpen most már elegendő a tudásunk EXDOS-ból ahhoz, hogy alap szinten mindenféle stuffokat töltsünk be az adapter segítségével a gépünkre. Természetesen epedve várjuk a NortonCommander szerű fájlkezelő program és pár hasonló Videoton TVC-n kiválóan használható szoftveres cucc ENTERPRISE portját! :-)

Hogyan használjuk az Enterprise-t az SD Adapterrel - pár tipp:
Ha betöltöttünk egy programot, majd szeretnénk használni egy másikat, akkor a gépet teljesen újra kell indítani! Ne feledjük, az Enterprise 128 egy retro számítógép, itt nincs védett módú memória, kilőhető taszkok és hasonlók. Sok program (kifejezetten a demók, vagy bármilyen speciális assembly kód) lefoglalja a memóriát és felül írja a kezdeti rendszer változókat. Ez okozhat különböző futási hibákat (hamis színek, széteső grafika, nincs hang, nincs elég memória stb.). Ezért ismernünk kell azt a négy módot, ahogy újra tudjunk indítani a gépünket! Egy reset gomb nyomás a "lágy reset", ami nem elegendő, az Enterprise teljes boot procedúrája ilyenkor nem hajtódik végre. Két egymás utáni gyors reset gomb nyomás a "meleg újraindítás" 
ez általában már elég ahhoz, hogy a gépünk megfelelően újra induljon és kész legyen a használatra. A javasolt újra indítási mód az, amikor lenyomva tartjuk a "c" gombot és úgy resetelünk, ez a "teljes újraindítás". Amennyiben ez sem elég, akkor kapcsoljuk ki a gépünket 20 másodpercre (mivel az Enterprise-on nincs bekapcsoló gomb, ez a konnektorból való kihúzást jelenti), majd ismét kapcsoljuk be a gépet ez a "hideg újraindítás".


A flash memória IC tartalmának felülírása:
Még egy mondatot érdemes a flash memória IC tartalmának cseréjéről ejteni. A flash memória IC alapértelmezetten írásvédett módban van. Ha meg akarjuk változtatni a tartalmát, akkor a gép kikapcsolt állapotában a képen jelölt tüskére helyezzünk egy jumpert, ezzel írhatóvá tesszük a flash memória IC tartalmát.

premium.jpg

Az erre a célra készült FLASH.COM programot és a megfelelően összeválogatott ROM állományokat felmásoljuk az SD kártyán valamelyik partíciójára, majd az ENTERPRISE alatt elindítjuk. A flash tartalmának írása, ellenőrzése megtörténik, ha ez hiba mentesen zajlik le, akkor íródik felül véglegesen a gép által eddig használt flash memóriaterület. Tehát elviekben a flash módosítást nem lehet elrontani, de ha véletlenül pont a felülírás pillanatában keletkezik áramszünet, vagy valami balul sül el, akkor természetesen újra tudjuk programozni az adaptered.
Elérhető Förmverek:
- SD Adapter Förmver 0.3
- SD Adapter Förmver 0.4
FB könyvtár: német billentyűzet kiosztás, Zozo-féle gyors teszt nélküli változat
FE könyvtár: gyors teszt, FILE, EPDOS 1.9 beta. Vigyázat, BASIC nélküli ROM tartalom, frissített EXOS ROM esetén ajánlott csak!
FT könyvtár: magyar standard konfigurációs ROM, gyors teszt, FILE, BASIC, SuperWP)
FTU könyvtár: angol nyelvű standard konfigurációs ROM.

SymbOS 3.0 beta:
Ha nincs memória bővítő a gépünkben, akkor is érdemes kipróbálni az első 8-bites multitask operációs rendszert a SymbOS-st, jelenleg 3.0 béta verzió létezik belőle (aminek még vannak hiányai, pl nincs az Enterprise képességeihez igazítva, nincs hang). Elindítása F: meghajtóról LOAD SYM paranccsal, vagy a FILE kezelő alóli kiválasztással történik. Érdemes körül nézni az Enterprise Forever Fórum SymbOS topicjában, hogy milyen alkalmazások érhetőek el SymbOS alá, az adapterhez használatos HD fájlok rendszeresen frissítésre kerülnek.

Használjunk néhány szoftveres emulátort Enterprise 128-al és SD Adapterrel:

Enterprise-ra számos szoftveres emulátor létezik, bevallom őszintén, hogy nem próbáltam ki az összeset (AMSTRAD CPC, TVC, VIC-20, ZX81, Zx Spectrum 48K, Zx Spectrum 128). A használatukhoz szükséges információk megtalálhatóak a Z80 múzeum - felhasználói programok leírásánál.
AMSTRAD CPC emulátor esetében töltsük be CPEMU13.COM nevű programot, a CAT parancs segítségével kérhetünk egy könyvtár listát (az SD kártyánk CPC könyvtárának tartalmát fogja megjeleníteni), majd a LOAD "AKARMI.BAS" paranccsal töltsük be a kívánt programot és a RUN-al futtassuk le.
Zx Spectrum emulátor esetében töltsük be az SPEMU.COM nevű programot, F1 funkciógomb megnyomására be tudunk lépni az emulátor menüjébe, F7 funkció gomb megnyomását követően tudjuk a kívánt TAP állományt kiválasztani, ezután a tényleges betöltést a Spectrum alatt megszokott "J" gomb - jobb SHIFT + PP (azaz LOAD "") lenyomásával tudjuk elvégezni.

Kompatibilitás, ismert hardveres - szoftveres hibák:

Az Enterprise SD Adapter hibátlanul működik Enterprise 64 és Enterprise 128  gépeken is. Elég sok belső és külső bővítővel, turbó kártyával, turbó módosítással, ROM bővítővel, port bővítővel és memória bővítővel teszteltük, jelenleg (az EXDOS gyári bugokon kívül) nincs ismert hardveres - szoftveres hiba. Az SD Adapter működik 4Mhz - 10MHz-ig módosított CPU órajeles gépeken, ha ennél extrémebb hack van a gépedben és működési problémák adódnak, akkor konzultálj a témában az  EP fórumon. Ha bármilyen hardveres, vagy szoftveres problémát, összeakadást észlelsz, akkor jelezd, megpróbáljuk megtalálni a megoldást.

Az EXDOS-al kapcsolatos szoftveres problémát érdemes megemlíteni, erről már érintőlegesen volt szó ebben a cikkben. A förmver 0.3-as verzióval, az EXDOS rendszer gyári bugjai miatt az SD Adapterrel egy időben nem használhatóak az EXDOS gyári floppy vezérlő, annak klónjai és az IDE kártya. A förmver 0.4 már megengedi az IDE kártya és az SD Adapter egyidejű használatát. Tehát az SD Adapter flash IC-jén belapozódó EXDOS 1.4 változat letiltja az előbbiekben felsorolt eszközöket, azokat egyenlőre csak az SD Adaptertől függetlenül lehet használni.  Várjuk az EXDos rendszer FAT16 kompatibilis változatát, aminél ezek a problémák már nem fognak jelentkezni.

Hasznos linkek gyűjteménye:
- Enterprise 128 fórum
- Játékok, demók, felhasználói programok vegyesen, hat partíció 196Mb
- Üres partíciók
- Enterprise 128 Játékok leírással
- Enterprise 128 Demók leírással
- Enterprise 128 felhasználói programok

Szólj hozzá!

AMIGA 500 turbókártyák (újrakezdés) 8. rész - HC508

2016/08/04. - írta: Сергей

Nagyon repül az idő! Eszembe jutott, hogy írtam egy cikksorozatot AMIGA 500 turbó kártyákról hét részben, de arra nem emlékeztem, hogy a "befejező" rész ilyen régen, 2012-ben került ki a blogra ... Szóval kaptam tesztre egy HC508 házi készítésű turbókártyát és elkezdtem használni! Erről fog szólni ez a cikk, illetve ennél azért kicsit többről.
hc508.jpg
A fejlesztés menetéről röviden ... Anno a Kroki fórumon (mások szerint - a soha meg nem valósult hardverek fórumán) múlattuk az időt és tervezgettük a nagy dolgokat. AMIGA 500-hoz SD floppyt, HD vezérlőt, dinamikus ram kártyát, turbó kártyát kéne építeni! Ezek voltak a nagy tervek. Ami elkészült az egy 68K 14Mhz tubó volt TTL alapon megvalósítva (én voltam az elkövető 2011 év elejétől kezdtem az anyagokat gyűjteni és 2012-re lett egy működő prototípus belőle), illetve ennek született még két változata a későbbiekben, 68010-es és 68020-as processzorral szintén 14MHz-en. Ezt így ebben a formában használni nem lehet, mert nem tartalmaz memóriát és háttértárat, így felhasználói előnyt nem jelent. De a tény ettől még tény, TTL logikai IC-kkel ki lehet kapuzni az órajel gyorsítást is és a 68020 illesztést is. Sőt a 68030 illesztése három TTL kapuval tér csak el a 020-tól és megvalósítható ez is. Ami még anno probléma volt, hogy műszerezettség híján (pl. két csatornás oszcilloszkóp, vagy esetleg logikai analizátor) a kompatibilitás egyre csak romlott (a különböző változatoknál), a 020-nál már egyenesen katasztrofálisnak volt nevezhető, de hardveresen működött és ez volt a lényeg. Na szóval idáig jutottam anno és itt elakadtam, feladtam a többi kiegészítő hiánya miatt és tudásbeli hiányosságok miatt ... Majd meghívtam Viktort (MC68K) ugyan erre a fórumra és ő is bele vágott ugyan ezekbe a fejlesztésekbe. Először TTL logikai alapon készült el 2013-ban egy dinamikus memória bővítő. Első változata kissé bugos volt, de végre sok sok év memória ínség után működött! Ezt amúgy én is össze raktam, valahol meg van még a fiókban a prototípusa. Viktor az elkészült javított változatot áttervezte TTL-ről CPLD alapra, ami 2014-re meg is valósult. Na itt már kezdett komolyodni a történet, mert itt Viktor a rendelkezésre álló anyagok alapján megvalósította az úgynevezett autoconfig változatot. Ezt azt jelenti, hogy dude fogja a kártyáját, rádugja az AMIGA expansion portjára, bekapcsolja a gépét és a gép látja a memória bővítést, így nem kell addrammal hozzáadni, floppyzni.
A következő lépés a HD illesztés megvalósítása volt 2013-ban, ami szintén nem kis meló. Egy úgynevezett simple IDE illesztőt (lásd pl. ZX Spectrum változat) bárki képes megépíteni, néhány TTL logika segítségével. A feladat jóval bonyolultabb volt, egy úgynevezett autoconfig - autoboot IDE vezérlőt szerettünk volna. Saját rom-ot írni, vagy floppyzni ez volt a dilemma, hogyan működjön? Viktor itt már nagyon beindult, a 2015 év elejére tető alá hozott kártyája tartalmazott egy flashbe írt 3.1 KS rom-ot, CF IDE lehetőséget ami Gayle emulációval működik (ezt szintén ő fejtette meg) és 8Mb dinamikus memóriát. Igazából ez így már egy WHDLoad képes kártya, amivel egy erősebb AMIGA 500-ból (Rev6, Rev8 alaplap és minimum 1Mb chip memória ajánlott) egy igazán jól használható gép varázsolható.
Aztán 2015 év közepén Viktor elő szedte a 14MHz-es gyorsítás ötletét is, amit egyből CPLD alapon kezdett el megvalósítani. Amint a cikkében is láthatjátok, vezérlőjelek egymáshoz képesti viszonyát kell meghatározni ahhoz, hogy ez megfelelően sikerüljön. Ehhez azért nem árt ha vannak komolyabb műszerek. Először szinkron 14MHz (a fogalom az alaplapi órajel felszorzását jelenti), majd 28Mhz és végül asszinkron 50MHz (külső oszcillátor használata) sebességig jutott a kártyája. Igen a 16MHz-es Motorola 68K processzort ennyire meg lehet húzni, hiba nélkül tűri az ilyen mértékű túlhajtást. Végül 2015 szeptemberére eljutott odáig, hogy az eddigi fejlesztéseket egy kártyára össze tudta fésülni, ez lett a HC508 fantázianevű AMIGA 500 turbókártya. Szinte minden meg van rajta, amit az ember egy ütőképest AMIGA hardvertől elvárhat! Személy szerint a közvetlen AMIGA - PC adatcsere megoldást hiányolom CF-en, vagy SD-n keresztül, de tudom, hogy azt lefejleszteni szintén elég komoly falat lenne... Vissza gondolva erre az eltelt két és fél évre, izgalmas és érdekes volt napi szinten részt venni ebben a fejlesztésben. Volt, hogy egy nap háromszor is átbeszéltük Viktorral a felmerülő problémákat, témákat skype-on. Sokat nógattam a tagot, amiben tudtam segítettem a fejlesztését, internetet túrtam információk után, alkatrészeket, hardvereket küldtem, szóval mozgalmas volt. Főleg a fejlesztés elején voltak komolyabb zökkenők, a memória és a HD megvalósítása nagyon nehéz dió volt. De amint ez látható a végeredményen, a két és fél éves munka meghozta a gyümölcsét. Nem csalás nem ámítás, a kártya minden része kézzel készült el, még a NYÁK lapok is Viktor saját termékei. A kártya jelenleg még teszt állapotú, de nagyon remélem, hogy hamarosan gyártásba kerül! Annál is inkább, mert szolgáltatásait tekintve már most sokkal jobb, mint a jelenleg piacon lévő hasonló termékek.

Nézzük mit ígér a kártya "gyártói" oldala:

Key feaures:
  • 68HC000 CPU running at 50 MHz (100% MC68000 compatible)
  • 40 pin IDE connector for HDD, CD ROM etc.
  • Integrated CF card connector
  • 8 MB Fast RAM (1 wait state)
  • 512k FlashROM for Kickstart (1 wait state)
  • Utility for disabling / enabling every module separately (XCPU, XRAM, XROM, IDE)


 Az 50Mhz-en hajtott CPU piszok gyors, ezt minden erőforrás igényes alkalmazásnál jól lehet érezni, pl. a WB 3.1 vihar sebesen pakolja ki az ikonokat, bármilyen műveletet is végez vele az ember. A CF kártya 4Mb / sec adatátviteli sebességet képes hozni, ez azt jelenti, hogy a géped 3 másodperc alatt bootol be (persze az eredeti floppymeghajtó jelenléte mellett, a Gotek floppy emulátort kicsit lassabban kérdezi le) és töredék idő alatt húz be egy WHDLoad anyagot. A 8Mb 16bites fast memória az ég egy adta világon mindenre elég, akár a WB rendszer szempontjából, akár az elérhető alkalmazások szempontjából nézzük. Ej de boldog lettem volna, ha ez a kártya az 1990-es években jelenik meg! 
Az eddigi tesztek végén mindig a SysInfo értékeket adtam meg viszonyításként. A HC508 félelmetes, minden általam eddig tesztel AMIGA 500 turbó kártyát (020, 030-asokat is!) torony magasan ver. :-)

- Számított sebessége 50.90 Mhz
- Dhrystones 4274
- CPU Mips 4.46
- FPU MFlops N/A
- Chip sebesség AMIGA 600-hoz képest 3,08

Szólj hozzá!

ABLAKOK VILÁGA Retro számítógép kiállítás

2015/10/04. - írta: Сергей

ablakok_kicsi.jpg

Ha meg akarom fogalmazni, hogy miért szeretek elsősorban retro számítástechnikával foglalkozni, akkor azt tudom mondani, hogy azért, mert a 80-as években ennek még egy emberközelibb és gépközelibb arcát láttuk. Ebben az időszakban nagy szükség volt a felhasználók szakértelmére és kreativitására egy-egy probléma megoldásához. Ezért ezek a retro kütyük közelebb állnak hozzám, mint a mai modern WYSIWYG informatikai és telefónia eszközök. A szombaton nyílt ABLAKOK VILÁGA tematikus retro kiállítás a grafikus operációs rendszerek kezdeti botladozó lépéseit tekinti át. Október végéig nyílnak az ablakok, az IBM PC kompatibilis gépeken a Windows 1.0 (1985), az AMIGA-kon a Workbench 1.0 (1985), az ATARI-kon GEM (Graphical Environment Manager) (1985) és az APPLE gépeken (1984).

 

Amikor Károly kérdezte a facebook-on, hogy ki vinne AMIGA gépeket a kiállításra, akkor egyből igent mondtam. Örülök ha a gépeim nem a nappaliban állnak, hanem kiállításra kerülnek valahol, ahol másoknak is örömet okoznak, nem csak nekem. Készültem, persze mondanom sem kell, hogy a technika ördöge mindig mindenbe beleszól... Most az AMIGA 1000 Ks Floppyja adta meg magát (előző este még jó volt) és hirtelen nem tudtam belőle újat készíteni (örök kérdések, hogy az alkotói káoszban hol találom meg a PCMCIA2CF kártyámat, hol az USB-s kártyaolvasóm stb.). A nagy készülődésbe persze beszivárgott a modern technika ördöge is. Még az utolsó pillanatban beesett egy barátom egy Windows 10-es laptoppal bosszantani, így a fele cuccomat otthon hagytam. Többek között a videokamerámat is... Így kényszerűen egy mobiltelefonnal készítettem videót, amit persze nem tudok normálisan kezelni (lévén nem az enyém), úgyhogy a rossz minőségért és az álló tájolásért elnézést kérek! Remélem mielőtt lebontjuk a kiállítást, még tudok egy normális minőségű videót készíteni erről a remekül összeszedett tárlatról.
A vitrinekben további ritka érdekességet is megtalálhatóak, a teljesség igénye nélkül logarlécek, ferrit gyűrűs memória, ZX80, Nebuló és hasonló dolgok. A mai világban nem utolsó szempont, hogy a kiállítás ingyenesen látogatható, további információkat találtok róla a facebookon

Szólj hozzá!